Alapszintű hangképzés,könnyűzenei dalok tanulása,JAZZ-ének!

1. Az ember mint hangszer

Az emberi hang egyedülállóan olvasztja magába a húros és a fúvós hangszerek tulajdonságait. Fúvós hangszerként légáram működteti, de mint a húros hangszeren, a megfeszített hangszalagok jönnek rezgésbe, ezért inkább egy kombinált zeneszerszám.[1]

2. A hangképzés alapjai

A helyes éneklés alapja természetes folyamat. Vannak, akiknek természetes adottságaik által erőteljes, zengő hangjuk van, ilyenek például a walesiek, akik közismertek természetes orgánumukról. A legtöbb ember számára viszont kitartó tanulmányokra van szükség ahhoz, hogy énekhangjuk ki tudjon teljesedni.

Két alapvető szempontot érdemes figyelembe venni az énektanulmányoknál: egyik a tömör és fényes hang megteremtése, a másik pedig a szavaknak és az alkotó hangoknak a precíz megformálása, kiejtése, azaz az artikuláció. A teljes hangterjedelem eléréséhez speciális skálamenetekre és gyakorlatokra van szükség. A kezdeti egy- vagy másfél oktávnyi terjedelemtől indulva lehet bővíteni fél hangonként mindkét irányban, fel- és lefelé. Ezek leginkább általánosítások, mivel az emberi hang nagyon sokféle. Ezért mindenekelőtt egy fontos alapelvet kell szem előtt tartani, mégpedig hogy a tanulás vezérlő elve az, hogy hangképzésünk természetes legyen, mely mentes mindenféle görcsös erőfeszítéstől.[3]

3. Az éneklés fiziológiája, az éneklésben részt vevő legfontosabb szervek

Az énektanítás legfontosabb területei közé tartozik felépítésében a teljes torok, és ebből fakadóan a hangadás minősége, melyek fontos részei, alapjai a helyes éneklésnek, és a beszédnek is.

A következő pontokban szeretném röviden áttekinteni, hogy melyek azok a legfontosabb szervek, amelyek részt vesznek az éneklésben.

3.1. A rekeszizom

1. ábra: A légzés anatómiája – rekeszizom[4]

A rekeszizom tanulmányozásánál több érdekes dologra bukkantam. A rekeszizom vagy diafragma választja el a hasüreget a tüdőtől, mely a régi görög orvosok szerint az érzések központja, talán azért, mert minden erősebb érzelemnél sóhajtással vagy reszketéssel megrázkódik. A rekeszizomnak része van a sírás, a nevetés és a félelem érzékeléseiben is. Ezért amikor például fél az ember, akkor elkezd remegni a gyomra is.

Érdekesség:

Az 1Tim 3:2-ben szereplő mértékletesség szó görögül szófrón (σώφρων), melynek jelentései: józan, mértékletes, épeszű, fegyelmezett, visszafogott. Ez a szó pedig a frén (φρήν), azaz rekeszizom; benső, illetve elme, gondolkodásmód; akarat, cél, irányultság alapszóból származik, és a frenetikus taps és a nevetés is ebből a szóból ered. A mértékletes ember fegyelmezetten bánik a rekeszizmával, visszafogott, tud uralkodni az érzelmein, az énekesnek pedig az egyik legfontosabb szerve a rekeszizom, amelyet meg kell tanulnia megfelelően kezelni, hogy a levegő helyes beosztásával éneklése tiszta, szabályos legyen.Megfelelő légzés nélkül nehezen megvalósítható a helyes éneklés; különösen érdekes, hogy a görög hagyomány szerint is ez a rész a benső, a szellem lakóhelye, ami megegyezik a Biblia látásmódjával is. A héber sok erős indulatot a szellem (rúach) szóval fejez ki. Az igében tehát a mértékletesség helyén arról van szó, hogy szabad a rekeszizma, szabad a bensője.[5] Az Úr énekeseinek szabadoknak kell lenniük a belső emberben, mentesen a kilengésektől, és szellemük is szabad, tiszta kell legyen, hogy ne osszanak meg kettős kenetet.[6]

A légzés tehát nem csak technikai fontosságú, hanem egyben azt is jelenti, hogy olyan könnyedén meg lehet osztani mindazt, ami az emberben feszül, mint ahogy természetes automatizmussal lélegzünk, és nem kell külön gondolkodnunk azon, hogy odafigyeljünk, nehogy elfelejtsünk levegőt venni. Vannak olyan esetek, amikor figyelni kell erre, de az minden esetben egy betegségnek, vagy fejlődési rendellenességnek a következménye. Éppen ezért amikor jók, biztosak és már automatikusak a légzés technikai alpjai, akkor már könnyeden oda lehet figyelni arra, hogy hűen, hitelesen tudja előadni az énekes az adott darabot. Ezért is szoktam javasolni, hogy a szöveget is értelmezzük, miről szól, képzeljük magunkat a szituációba és úgy adjuk elő a darabor, hogy minél jobban megpróbáljk gondolatban is átélni. Így nem csak tisztán, szépen egymásra fűzött ám mégis üres hangok sokasága lesz az éneklés, hanem igazi élményt tud jelenteni a hallgatónak, azaz "átmegy" az, amiről énekel. Így lesz pl. 5 perc alatt egy helységben drámai légkör egy dal elhangzása után, amikor annyira megfeszül a levegő, hogy sokszor még pisszenni sem mernek az emberek.

3.2. A hangadás

          A hangot úgy kell indítani, hogy az ne fojtásból származzon, hanem lehelésből. A keményen, fojtásból indított hang káros a hangszálaknak, viszont a puha hangindítással évekig meg tudjuk őrizni hangunk egészségét, fényét.

A hangindításnak három módja ismert: a kemény, a „hehezetes” és a lágy. A kemény hangindítást kerülni kell, mert számos problémához vezet. Ebben a rossz technikában leginkább a hasprés a ludas. Ilyenkor a hangszalagok alatt feltorlódott levegő hirtelen lökésszerűen éri azokat, és ekkor hallatszik is egy pattanás- vagy kattanásszerű zörej. A „hehezetes” indítás nem ártalmas, de a „h” hangzó miatt nem lesz szépen csengő a hang indítása. A kemény hangindítás leküzdésében viszont elengedhetetlen segítség. A legszebb és legjobb, amikor úgy indul a hang, hogy gyengéden, de mégsem gyengén áll ellen a légáramlásnak. Ezeket a technikákat leginkább funkciójavító gyakorlatokkal lehet a helyére tenni.

3.3. A támasz

          A támasz úgy tart, mint egy oszlop a tetőt, vagy egy híd pillérei a hidat. A támasz tulajdonképpen maga a levegőoszlop és annak természetes nyomása (és nem a rekeszizomé!), ami a hangszalagok résein keresztül rezgésbe hozza azt. Amikor valaki ezt a természetes nyomást egy természetellenes izommunkával megnöveli, megbontja annak természetes automatizmusát, és ezzel erőlködést, kapkodást, mellnyomást okoz. Ennek legelhibázottabb változata a hasprés alkalmazása. Ez a fajta nyomás a légzőszerveknek és a hangszalagoknak is egyaránt ártalmas.

3.4. A hang keletkezése

Alapvetően kétféle hangot különböztetünk meg, ezek a zenei hangok és a zörejek. Esetünkben zenei hangokról beszélünk, melyek periodikus, egyenletesen változó rezgőmozgással jönnek létre. A hang három alaptulajdonsága a magasság (herz), az erősség (decibel) és a színezet. A hang magassága függ a rezgések számától, erőssége a kilengések nagyságától (amplitúdó), színezete pedig a benne lévő felhangoktól. A hang színezete alapján ismerjük fel a különbözően hangzó tárgyakat, ettől adnak „megkülönböztethető hangokat”.

A rezonancia annyit jelent, hogy együtt rezgés. Ez akkor tapasztalható, amikor valamilyen anyag rezgése egy másikban szintén rezgést kelt, melyet rezonáló anyagnak vagy rezonáló testnek is hívunk. Ez a rezonátor erősíti fel az eredeti rezgést és határozza meg annak színezetét.[7] Maga a hangadás úgy történik, hogy egy idegi impulzus hatására a kiáramló levegőoszlop a hang magasságának megfelelően kifeszített hangszalagoknak ütközik, majd egy újabb impulzus hatására rés keletkezik, és azokat rezgésbe hozza, ami által létrejön a hang. Ekkor még csak az úgynevezett primer hang keletkezik, amely számunkra nem hallható. Ezt a hangot erősítik fel az emberi test rezonáns üregei.

[1] Kerényi Miklós György: Az éneklés művészete és pedagógiája. Magyar Világ Kiadó, 1998, 71. o. alapján.

[3] Palmer,, 86–87. o.

[4] Kép forrása: http://antalvali.com/imagebrowser/view/image/5321/preview

[5] Ruff, 14–15. o.

[6] Németh S. Judit, 13. o.

[7] Kerényi, 23–27. o.