Alapszintű hangképzés,könnyűzenei dalok tanulása,JAZZ-ének!

4. Énektechnikák

          Falzett. A férfi énekes túlzottan magas hangú éneklése komikus, gyermeki vagy nőies hatás elérése érdekében. Ilyenek lehetnek a kontratenorok. A falzett jelenti még a könnyed, kissé levegős éneklést is, amikor a hangadás természetességét megőrizve, csökkent erőkifejtéssel énekel az énekes.

          Fejhang. Lehet férfi- vagy női, ami általában a felső regiszterben szólal meg pianóban (halkan).

          Középhang. Az énekes hangjának a természetes tartománya.

          Mellhang. A fejhang ellentéte, általában olyan hangra utal, melyet az énekes hangterjedelmének legalsó részéből énekel ki teljes hangerővel. A mellregiszter visszaélésének minősül, ha az énekes ilyen erővel szólal meg magasabb hangfekvésben.

          Kevert hang. A felső regiszterben használt mellhang.

          Vibrato. A hangszalagok remegtetése az átéltebb hatás érdekében, mely két eltérő hang gyors váltogatásából jön létre. Úgy is hívják ezt, hogy trillázás. Ezt az éneklést csak hatáskeltés érdekében kellene használni, de sokan eleve és természetes módon énekelnek így. Akkor szokták lekicsinylően mondani azt, hogy „remegtet”, amikor az énekes képtelen tartani az adott hangmagasságot. A vibrato nélküli magas fiúhangot pl. tiszta hangnak nevezik.

          Fojtott hang. „Fehér hangnak is nevezik”, amikor az énekes szándékosan elzárja a levegő útját annak érdekében, hogy hangja suttogóvá vagy baljóslatúvá váljon.

          Sprechgesang. Német kifejezés, énekbeszédet jelent.

          Recitativo. Az olasz operában is használatos kifejezés, az áriák és az együttesek közötti összekötő szövegre utal, illetve még az úgynevezett zsoltározás is ez.[1]

4.1.           Hanghibák

Sokféle hanghiba létezik, melyekből most néhányat megemlítenék a legjellemzőbbek közül.

1. Gombócozás. Tenoristák és altosok leggyakoribb hibája, de baritonoknál sem ritka. A legnehezebben leszoktatható a hanghibák között annak ellenére, hogy egyáltalán nem nehéz leszokni róla.
2. Préselés. A gége nyelvcsonthoz préseléséből jön létre.
3. Szorítás. Hasonló, mint a préselés, de nagyobb erőkifejtést jelent. A nyelvcsont határozott leszorítása, amivel egy időben a levegőt a légcsőben sűríti. Ez a „technika” nagyon káros a hangforrásra az miatt, hogy erős nyomás alatt tartja a hangszalagokat, amivel együtt a hangadás nagyon komoly erőlködéssel jár. Akik ezt alkalmazzák, rendszerint váll- vagy bordalégzést alkalmaznak.
4. Sötétítés. Ez a hang túlzott öblösítését jelenti, és elég közkedvelt éneklési mód, mert azt gondolják, hogy így nagyobb hangjuk van. Ez a „nagy hang” csak a szobában létezik, de a színpadon azonnal csődöt mond. A sötétítéssel éneklőknél gyakori az alacsony intonálás.
5. Fojtás. Ez rendszerint a tanult énekesek hibája, akiknek olyan sok levegőjük van, hogy szinte fulladoznak benne, a hang mégis bennük marad. Ennek oka talán lehet az énektanártól hallott gyakori mondat, mely szerint vigyázzon az énekes, nehogy felesleges levegő jöjjön ki hangadás közben. Ebből a fojtott hangból teljesen hiányzik a falzettfunkció, a magasságban a férfihangok tompák, a nőiek pedig „huhogók”.
6. Orrhang. Az orrhang a felesleges orr rezonancia bekapcsolása éneklés közben. Egyes énekesek azért használják, mert így könnyebb a magas hangok éneklése. Ez valóban így van, de a mélyebb és közép hangoknak kellemetlen színezete lesz.
7. Fedés. Ez egy énekes műszó, maga a technika igazából nem létezik, mivel fedni csak a gégefő tud nyelés közben. A fedés alatt a hang sötétítését értik

4.2. Hangegészségtan

Csak néhány mondatban említeném a leggyakoribb betegségeket, melyek esetén különösen oda kell figyelnie az énekesnek, hogy hangja egészségét hosszú távon is megőrizze. Ezek a nátha, orrmelléküregek betegségei, gyulladásai, orrsövényelhajlás, garathurut, mandulagyulladás, légcsőhurut, hörghurut, gégehurut. Ezek mindegyikénél létezik megfelelő orvosi kezelés, melyet rendszerint intenzív pihentetéssel kell társítani.

Egy „betegséget” azonban külön szeretnék megemlíteni, ez pedig a fonaszténia. Ezt kevesen ismerik fel, leginkább azért, mert nem ismerik a jelenséget sem. Gyakori esetben azzal jelentkeznek az énektanárnál, hogy valamikor szépen csengő hangjuk volt, de mostanra valahogyan tompává, fénytelenné vált. A mindenféle panaszok légióját tudják felsorolni, amelyeket a gégetükri leletek nem igazolnak megfelelően. Fonaszténiának tekinthetjük tehát a tényleges, mechanikus megbetegedés, sérülés nélkül beálló hangminőségromlást. (magasság, erősség, színezet, vivőerő, tartás stb.) Ez inkább funkcióhiba, melyet elegendő pihentetés után fokozatos, kitartó munkával lehet javítani. A javítás lényeges eszköze a türelem, a koncentráció, és a gyakorlatok pontos betartása. Mivel a hangadás folyamatában minden szerv részt vesz, ezért a javítás is az egészre vonatkozik. Fontos a szerepe a mélylégzésnek, a lágy hangadásra vezető „lágy h” hangzóval történő indításnak és a könnyedség érzetét elősegítő falzett funkciónak.

[1] Ainsley, 197. o.