Alapszintű hangképzés,könnyűzenei dalok tanulása,JAZZ-ének!

Régi vágyad az éneklés? Szeretnél kitörni a szürke hétköznapokból? Nem szeretnéd veszni hagyni tehetségedet? Érdekel, hogy érdemes-e énekléssel foglalkoznod? Gyere és segítek!

 

 

zene

FELVÉTEL A 2013 SZEPTEMBERREL INDULÓ CSOPORTBA!!!

JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: 2013. ÁPRILIS 30.

Pályakezdő énekes képzés

 

Irányultság: könnyűzene és jazz

 

Szeptembertől felvételt hirdet a Viktória Énekstúdió és Slágercsoport! Azoknak, akik felvételt nyernek, komplett könnyűzenei ill. jazz alapozó kurzust indítunk, mely tartalmazza a kottaolvasás alapjait és így az alap zeneelméleti oktatást és az ének tanítást is, mely összekapcsolódik folyamatos gyakorlaton való részvétellel (koncert) is! A kurzus végeztével az énekes rendelkezni fog azzal az alap tudással elméletben, dalkészletben, gyakorlatban egyaránt, ami egy sikeres pályakezdéshez szükséges. A tehetséges énekesek akár csatlakozhatnak is az állandó slágercsoporthoz korlátozott számban, de akár önálló együtteseket is alakíthatnak fantáziájuk szerint, mert rendelkezni fognak már azzal a tudással, gyakorlattal, ami mindehhez kell.

A képzés tartalmazza a zeneelméleti oktatást, egybekötve az ének oktatásával, melynek keretein belül elsajátítjuk a szüséges és biztos technikai tudást, és megtanuljuk azt a dalkészletet, ami a sikeres elinduláshoz vagy akár egy sikeres felvételihez kellhet.

A kurzus tervezett ideje az alapozástól kezdve 1-3 év, az előképzettségi szinttől függően.

Éppen ezért erre szint felmérést végzünk, hogy mindenkinek egyénre szabottan tudjunk képzést ajánlani.

Ennek fényében állapítjuk meg az időtartamot és a díjszabást is.

A JELENTKEZÉST KÖVETŐEN A FELVÉTELI SZEMÉLYES SZINTFELMÉRÉS, BESZÉLGETÉS KERETÉN BELÜL TÖRTÉNIK MEG!

ENNEK IDŐPONTJÁT KÉSŐBB ISMERTETJÜK!

JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: 2013. ÁPRILIS 30.

A jelentkezési lapot kérd emailben a viktorianekstudio@gmail.com címen, melyet kitöltve online vissza is küldhetsz! A jelentkezési lap megérkezése után felvesszük veled a kapcsolatot a további teendők megbeszélése érdekében.

 

 

jelentkezesi_lap.jpg

 

 

 !!  Az oldal minden tartalma szerzői jogi védelem alatt áll, bármilyen engedély nélküli másolása törvénybe ütköző cselekedet!



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 35
Tegnapi: 43
Heti: 285
Havi: 1 219
Össz.: 166 441

Látogatottság növelés
Oldal: FELVÉTEL A CSOPORTBA, Pályakezdő énekes
Alapszintű hangképzés,könnyűzenei dalok tanulása,JAZZ-ének! - © 2008 - 2024 - viktoriaenekstudio.hupont.hu

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »